VADÁSZOK:
- regisztrált felhasználó:
22958 fő
- utolsóként regisztrált:
Koncsek András
Elnökségi: vadgazdálkodási alap, világkiállítás
közlemény | 2017-06-01. 21:00
| 1X |
Összevont ülést tartott az OMVK és az OMVV Elnöksége.
A május 23-án a budapesti, Medve utcai központban folytatott egyeztetésen elhangzott egyebek mellett, hogy a vadgazdálkodási alapra már idén lehet pályázni, és a nyár végéig elkészülhet a vadászati érdekképviseletek Vadászati Világkiállításra vonatkozó elképzeléseit tartalmazó anyag.
Az egyeztetésen az Országos Magyar Vadászati Védegylet Elnökségének tagjai elfogadták a szervezet és vállalkozása, a Hungarojagd Kft. 2016-os tevékenységéről szóló beszámolókat illetve a 2017-es terveket. Dr. Jámbor László az Országos Magyar Vadászkamara elnökeként és az OMVV alelnökeként elmondta, hogy a két szervezet munkája az elmúlt évben is szorosan összekapcsolódott.
Pechtol János, az OMVV ügyvezető elnöke és az OMVK főtitkára tájékoztatta a jelenlévőket a Vadászati törvény végrehajtási rendeletének megjelenéséről. Kiemelte: az időhiány miatt több kérdéskör szabályozásának finomhangolására a jövőben lesz lehetőség, erről az illetékes Földművelésügyi Minisztérium is biztosította az érdekképviseleteket. A legfontosabb rendelkezéseket ugyanakkor már most tartalmazza a vhr.
A 2021-es magyarországi Vadászati Világkiállítással összefüggésben dr. Jámbor László arról tájékoztatott, hogy az érdekképviseletek feladata elsősorban a vadászat társadalmi elfogadottságának növeléséhez kapcsolódó programok előkészítése és a magyar vadgazdálkodás eredményeinek és lehetőségeinek bemutatása. A Világkiállítás korábban meghatározott sarokpontjai nem változtak: augusztus 20-ától október 23-áig tart a rendezvénysorozat törzsideje, de ezen kívül az egész 2021-es évben zajlanak majd kapcsolódó, fiataloknak és a nagyközönségnek szóló, a vadászat társadalmi elfogadottságát javító programok az ország egész területén.
Szó esett az Országos Vadgazdálkodási Alapról is, amely működésének részleteit az OMVK Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottsága dolgozza ki. Ez pályázati rendszerben működik majd, a működés szabályait és a célokat pedig az OMVK Elnöksége hagyja jóvá. A tervek szerint a részletszabályozás elkészül szeptember 15-éig, és még idén lehet pályázni a forrásokra. Az OMVK és az OMVV Elnöksége döntött a 2018-as Országos Vadásznap helyszínéről is: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokra esett a választás, az eseményen közreműködik majd a szlovák vadászkamara is.
Kapcsolódó galériában 1 db fotó. Nagyításhoz klikk a képre.
Kapcsolódó hírek:
Forrás: OMVK | Fotó: Földvári Attila - OMVK | Küldte: Földvári Attila - OMVK
Oszd meg ezt a cikket! Köszönjük!
| megosztás e-mailben |
MENÜPONTOK Főmenű: Információs menüpontok: Magyar Vadász® Vadászportál használata Tartalom feltöltése a portálra |
TARTALOM: | Tartalom feltöltése a portálra: Vadászoknak ajánljuk feltöltése Vadászkutya tenyésztő feltöltése |
ÜZLETI HIRDETŐKNEK AJÁNLJUK Magyar Vadász® Vadászportál A Magyar Vadász Magyarország vadászportálja, amely 100 százalékban magyar kézben lévő független portál. Online már 2007 óta, folyamatos piaci jelenléttel. Hazai és külföldi ismertségű, jó hírnevű, népszerű vadászportál, folyamatosan bővülő és széles tartalomkínálattal, amely teljesen ingyenesen elérhető, minőségi tartalom. 0-24 órás online ügyfélszolgálattal működő portál. Reklámoznál a vadászoknak? Ingyenes és fizetős reklámlehetőségeket kínálunk üzleti hirdetőknek. Magyar Vadász® reklámlehetőségek: Kiemelt üzleti célú apróhirdetések |