Tartalom
Bejelentkezés
Magyar Vadász

vadászokVADÁSZOK:
- regisztrált felhasználó:
 19085
- utolsóként regisztrált:
 Klapka

ajánlóAjánld a portált

meghívóHívj meg másokat

hirdetésfeladás

VADÁSZ WEBÁRUHÁZAK:

Trófeaalátét webáruház

Webáruház nyitása

Kiemelt üzleti hirdetők
vadász, vadászat, trófeaalátét vadász, vadászat, vadászbolt vadász, vadászat, vadászbútor vadász, vadászat, webáruház vadász, vadászat, Vadászbolt
AJÁNLOTT PORTÁLOK
Vadásztörténetek+ TÖLTSD FEL A TÖRTÉNETED

Híves Éva: Falunapi őzbak


Hetek óta tart már ez a rekkenő hőség. A hőmérő higanyszála hihetetlen magasságokba szökik. Könnyű nyári szellőről, hűsítő záporról álmodik az ember, de hiába, egy levél se mozdul, s égi áldás sem érkezik. Reszket a levegő a táj felett még késő délután is, s a fűszálakon csillogó hajnali harmatot röpke pillanat alatt szárítja fel a felkelő nap.
A hetekig tartó forró nappalok s a fullasztó álmatlan éjszakák után végül megnyílnak az ég csatornái, és elered a hőn áhított eső. Van, hol áldásként érkezik, máshol égre emelt, könnyes szemmel kéri számon az ember a pusztulást, előbb szárazságtól hervadozó, s most jégverte munkája gyümölcsét.
Szerencsés helyen, dombokkal körül ölelt katlanban nyugszik a mi községünk, az Isten tenyerében, mert a dombokon túl tüzes bottal, mennydörgéssel, jégesővel érkezett a vihar, aminek mi csak a széléből kaptunk ízelítőt. Végül megenyhült a forróság, a nap sugarai is kellemesebben csiklandozzák az ember bőrét, szinte ujjáéled minden.
Lustálkodós vasárnap délután vidám zene hallatszik a faluból, ünnepel a község. Falunapra kel egybe a nép, családok ballagnak, kézen fogva vezetnek vidáman ugrabugráló gyermekeket a rétre. Szinte érezni lehet a sült kolbász illatát, s a hideg, habzó sör gondolatára összefut az ember szájában a nyál. Mi is fontolgatjuk Zolival, menni kellene, ott a rokonok, barátok, olyan rohanó ez a világ, olyan keveset találkozunk.
Végül túl zajosnak, túl nyüzsgősnek itéljük a falunapi vigasságot, a kolbász vélt illata is szertefoszlott, a szomjúság is elmúlt már.
Ugyan mi lehetne szebb muzsika az erdő hangjánál, a madárcsicsergésnél, a tücsök zenéjénél, a békakoncertnél, s lehet-e jobb illata bárminek is az esti búzatarlónál, melyet eső áztatta csonkjai közt táncoló szellő fúj az orrunkba.
A természet édes vonzása elcsábított mindkettőnket, már csak azt kell eldönteni, ki hova megy. A Sáskút tetején nemrég learatott árpa tarló van, amibe mikor még állt, odaszoktak a disznók, és mintha nem akarnának hinni az érzékeiknek, látogatják aratás után is, mintha azzal vissza varázsolhatnák a „terülj-terülj asztalkát“. Még az sem riasztotta el a konda népét, hogy párszor már adózniuk kellett azon a helyen.
Engem másfelé vonzott ma a szívem. Lassan egy hónapja már, hogy először megpillantottam a lucernáson egy fiatal bakot. Agancsnak aligha nevezhető, két kis „törött ceruza“ dudorodott ki a homlokán. Akkor még nem lehetett bakra vadászni, ezt vastagon barkába burkolt, korcs kis agancsai is jelezték.
Ám hamarosan itt az őz nász ideje, s az engedélyemben egyes selejtes bak elejtése is szerepel.
Azóta sokszor láttam őt, de mindig nagyon messze, kinn a lucernás domb tetején járt. Bevallom, nemegyszer kísértést éreztem egy hosszú lövésre, de végül mindig győzött a józan ész. Nem etikus erre a nemes vadra kétszáz méterekre lövöldözni. Pedig már nem kellett az agancsait látnom ahoz, hogy felismerjem. Olyan sokszor láttam ott fenn, hogy már ismertem a szokásait, mozdulatait, a járását, tükrének foltját, homloka sötétebb árnyalatát. Időnként jellegzetesen rázta a fejét, talán élősködők gyötörték, de lehet, hogy csak érettebbnek akart látszani, félelmet kelteni a riválisokban amint hetykén, felszegett fejjel, kecsesen, de határozottan szúrja be a földbe menet közben vézna első lábait, néha megrázza fejét, csattogó füleivel hangot adva rettenthetetlenségének.
Időnként feltűnt egy nagyon öreg, visszarakott agancsú bak azon a helyen, sőt egy másik, egy egy agancsú bak is. Egyszer láttam az egy agancsút közelről is, egészen a les alá hajszolt egy sutát, de már alkonyodott, így nem tudtam alaposabban szemügyre venni, vajon letört-e az egyik agancsa, vagy ilyen korcsot növesztett. Annyit tudtam kivenni, hogy mindkét rózsája megvan.
Egy agancs ide, egy agancs oda, láttam harcolni őt az öreg hatos bakkal, aki elég hamar feladta vele szemben a harcot, és megszégyenülve elhagyta a csatamezőt. Az egy agancsú lett tehát a király, és innentől kezdve a kis egyeskémnek is meg voltak számlálva a napjai.
Ide jöttem ismét, a lucernás szélére állított lesre azon a vasárnap délután. Egy suta már kinn csipegetett idei, szépen cseperedő gidájával. Az anya felemelte a fejét, megvető pillantást küldött felém, amiért megzavartam a késő délutáni legelészést, s egy szökkenéssel eltűntek mindketten az akácosban. Nem jelenthettem számára túl nagy veszélyt, mert alig telt el néhány perc, újra kijöttek a legelőre, s én „páholyban“ ülve gyönyörködhettem tovább bennük.
A lenyugvó nap csodálatos fényekbe öltöztette a tájat. Leírhatatlan színpompában fürdött az akácerdő. A csipke és áfonyabokrokra ráfolytak és egészen birtokba vették tüskés ágaikat a sok éve műveletlen szőlős hajtásai, és lugasokká változtatták öket, páratlan, szívmelengető látványt nyújtva a nap vöröslő színében. Az ember azt hinné, ennél szebbet már nem láthat, de akkor felnézek a lucernás horizontjára, ami ebben a pillanatban olyan volt, mintha ott érne össze a föld az éggel, s látom, hogy „ég és föld között“ feltűnik egy suta és az egy agancsú bak sziluettje. Az idilli látomásból feleszmélve eszembe jut, hogy soká nem mutatkozik a fiatal bak. Vajon merrefelé száműzhették őt.
Ebben a pillanatban rezzen a bokor, s az egykori szőlős közeli teraszáról egyszercsak felbukkan. Óvatos léptekkel felém tart, látszik, hogy még idegen ezen a helyen. Úgy tűnik, móresre tanították odafenn a kicsikét, engedett a dölyfösségből. Csendben, félénken lépked. A lucernásra igyekszik. Az ösvényre érve megtorpan, megcsapja orrát a lábnyomom szaga. Pillanatra úgy tűnik, elugrik, ám győz a lucerna csábító, édes illata, s leérve már el is felejti ösztöne óvatosságra intő hangját.
Fegyverem távcsövén át követem, lekísérem egészen a lucernás széléig. Kibiztosítom, felhúzom a rögtönzőt, és lassan elhúzom a ravaszt.....dörrenés helyett halk kattanás. A rögtönző visszakattant.
Nem engedelmeskedik a fegyverem. Megérezte talán a bizonytalanságom? A szívem mélyén egy pillanatra megsajnáltam, valahogy a szívemhez nőtt az egy hónap alatt, miközben figyelgettem őt.
De a természet törvényei kíméletlenek, lelkiismeretes vadászként én sem lehetek gyenge. Ennek a baknak – bár ő nem tehet róla – nincs semmi helye a tenyészetben. Erre a meggyőző gondolatra határozottan felhúzom ismét a rögtönzőt, s egy rövid célzást követően elsütöm a fegyverem.
Picit megzavarnak a körülmények, ennek ellenére meggyőződésem, hogy jó lövést adtam le, a bak megugrott, hátsó lábaival kirúgott, és láttam a porfelhőt mögötte, amint a lövedék testén áthatolva a földbe fúródott.
A lövést követően a bak őrült vágtába fogott, nagy ívet leírva a hátam mögötti akácosba rohant, s benn az erdőben felém vette az irányt. Megfordultam gyorsan a lesen, már azt hittem kibukkan, de pár lépésre tőlem feladta a küzdelmet, lerogyott, s az erdő visszhangként küldte felém utolsó hangos sóhaját.
Nem vártam tovább, hisz rohamosan alkonyodott már. Elindultam megkeresni, leróni tiszteletemet ravatalánál, mielőtt átkel az Örök lucernás mezőkre, ahol nem lesz többé száműzött selejtes bak, ahol már ő is király lehet.
Nem mentem egyenesen oda, ahol hallottam leesni. Minden vadász konok szokása, ha a vad nem marad tűzben, hogy vért akar találni. A rálövés helyére mentem én is, de hiába forogtam a lucernásban, nem találtam egyetlen csepp vért sem. Elindultam hát a vad menekülésének irányába, átverekedtem magam a kefe sűrűségű akácoson egészen oda, ahol a baknak lenni kellene. De nem volt ott. Nem volt sehol.
Meghallottam, hogy Zoli közeledik a terepjárón. Otthon felejtette a telefonját, úgyhogy egyáltalán nem tudtunk beszélni, ő csak jött, mert hallotta a lövést.
„Kutya kell!“ – mondtam neki, ahogy kiszállt az autóból. Leírtam neki a részleteket és azt javasoltam, hogy nézzük meg ketten még egyszer ott, ahol hallottam leesni a vadat. Hiába forogtunk, bujkáltunk a sűrűben, a tövisek fájdalmas sebeket ejtettek már a bőrömön, a bak nem volt sehol.
Újra megnéztük a rálövés helyét is, de Zoli is meggyőződött róla, hogy vér nincs egy csepp se.
„Kutya kell!“ – állapította meg ő is.
Nálunk ez egy elég macerás feladat, no nem azért, hogy nem lenne mit hozni, hanem azért, hogy melyiket hozzuk a sok vadászkutya közül. Mindegyik „vadász“ a javából, és mindegyik kínálkozik. Ösztönösen érzik, tudják, mi a feladat.
De mindenki nem jöhet. Bisztrára, az öt éves szlovák kopóra nyakörvet, hosszú pórázt csatolok, miközben Beki, a drótszőrű tacskó magától elfoglalja helyét a kutyaszállító ládában, és várakozva kukucskál kifelé, mondván – „mehetünk!“.
Összemosolygunk Zolival, nincs szívünk otthon hagyni, látva okos magatartását.
Beraktuk őt is az autóba, ha Bisztra nem járna sikerrel, akkor majd bevetjük őt is.
Bisztrinka azonnal szagot fogott. Orrát földre tapasztva izgatottan fordult kettőt a lucernásban és mutatta az utat az erdőbe. Abban a sűrűben lehetetlenség lett volna pórázon követni, ezért szabadon engedtük őt, s vártunk. Talán két percre tűnt el a szemünk elől, utána visszajött, és farkcsóválva, csillogó szemekkel sugallta, -„akkor most jöttök, vagy hozzam is ki nektek?“.
Ezt nem hiszem el, itt voltam, éppen ezen a helyen álltam, és nem láttam meg a bakot. Egy labdányi bozót takarta el apró testét a szemem elől.
Megveregettük, megdicsérgettük Bisztrinkát a szép munkáért, kapott ő is töretet, és ki tudja hányadszor már, ismét elmondtuk: „eb a vadász kutya nélkül!“.
Kihúztuk a bakot, s pár percig még álldogáltunk a ravatalánál. Ez a tisztelet adás kijár minden elejtett vadnak, még ennek a legkisebbnek is, akihez nem volt túl kegyes a természet. Békesség neki odaát!
Az igazság az, hogy a Bisztrától vannak sikeresebb, ügyesebb, megbízhatóbb kutyáink is, de az idén ez már a második eset, hogy ez a kutya olyat bizonyított, hogy tátva marad az ember szája, és itt most nem csupán a vad sikeres megkeresésére gondolok. Miután megmutatta a dermedt vadat, nem volt szükség gyorsan rátenni a nyakörvet, nem kellett szidni, terelgetni, visszahívogatni. Nem volt láb alatt, nem ment el, nem csaholt megbolygatva az erdő esti csendjét, nem tépte a vadat. Amikor kihúztuk a bakot a lucernásra, Bisztra egyetlen utasítás nélkül lehasalt a póráza mellé, fejét ráhajtotta első két lábára, mintha azt mondaná –„No zsigerelhetitek, itt előttem!“.
Az ilyen kutya minden vadász álma.
Szegény Beki most tartozott az ördögnek egy úttal, megjárta az erdőt a ládában. Az udvaron beszállt, és később ugyanott kiszállt.
„Kicsi a bors, de erős!“ – így szól a közmondás, amit mintha róla mintáztak volna. Nagyon szilárd tiszteletet vívott ki magának az otthoni „falkában“ ez a pici kutya. Ha ő eszik, mindenki betartja a tisztes távolságot. Ezúttal kitettük az udvaron az elejtett bakot, Beki lehasalt mellé, s többé nem volt esélye senkinek közelebbről megismerkedni a zsákmánnyal. A „strázsa kislány“ fogvicsorgatva őrizte, éppúgy mint minden más holminkat, ami csak egy kicsit is a vadászathoz tartozik, legyen az kalap, hátizsák, pulóver vagy más ruhanemű.
A vadászat nem csupán a vad elejtése, izgalom és szelektálás.
A vadászat békesség, csend, gyönyörködés. Néha szívdobogás, néha megbánás, megszánás, de egy életreszóló, soha meg nem szűnő vonzalom.







Oszd meg, ha érdekesnek találtad a Híves Éva írását:


AJÁNLAT
faragott trófeaalátétek
belfoldivadaszat.hu
Láttad már?

MENÜPONTOK

Főmenű:

Címlap

Regisztráció

Bejelentkezés

Hirdetés/adatlap feltöltés

Reklám lehetőségek

Ügyfélszolgálat


Információs menüpontok:

Felhasználási feltételek

Impresszum

Jogi nyilatkozat

Magyar Vadász portál használata

Portál ajánlása másoknak

TARTALOM:

Vadászapró

Vadász hírek

Vadászboltok

Vadásztársaságok

Vadászatszervezők

Vadászoknak ajánljuk

Vadászkutyák

Terepjáró kereskedők

Vadász fotók

Vadász történetek

Vadász trófeák

Vadétel receptek

Vadász InfoTár

Vadászat

Honlap ajánló

Tartalom feltöltése a portálra:

Vadászapró feladása

Vadászbolt feltöltése

Vadászatszervező feltöltése

Vadásztársaság feltöltése

Vadászoknak ajánljuk feltöltése

Vadászkutya tenyésztő feltöltése

Vadászat feltöltése

Terepjáró kereskedés feltöltése

Vadász hír beküldése

Vadász fotó feltöltése

Vadász történet feltöltése

Vadász trófea feltöltése

Vadétel recept feltöltése

Honlapod feltöltése

ÜZLETI HIRDETŐKNEK

PORTÁLRÓL

A portál 2007-es indulása óta, mára már Magyarország legátfogóbb és legfrissebb tartalommal megjelenő vadász portálja, a MagyarVadasz.hu.
A piaci és felhasználói igények alapján folyamatosan fejlesztett portálunkon a hét minden napján 0-24 órás ügyfélszolgálatot biztosítunk a látogatók, a felhasználók és az üzleti hirdetők részére.
Regisztrált felhasználók száma folyamatosan nő, jelenleg 19085 fő.


Reklámoznál a vadászoknak?

Ingyenes és fizetős reklámlehetőségeket ajánlunk üzleti hirdetőknek, amelyeket kizárólag csak a magyarvadasz.hu kínál neked!
Nézd meg a reklám lehetőségeket, vagy lépj velünk kapcsolatba!


Reklám lehetőségek:

Banner reklám kihelyezés

Vadász apróhirdetés kiemelése

Üzleti célú hirdetés aktíválás

Reklám cikk megjelentetése

Vadász apróhirdetés kiküldése

Szponzorált link kihelyezés

Vadász webáruház bérlés

Vadászat katalógusba megjelenés

ÜZLETI HIRDETŐKNEK AJÁNLATKÉRÉS

© 2007-2017 MagyarVadasz.hu | Felhasználási feltételek | Impresszum | Jogi nyilatkozat